Szakdolgozatom témájául a magyar vízilabda utánpótlás folyamatos fejlődését és képzését választottam.
2000. szeptemberében felvettek a Magyar Testnevelési Egyetem vízilabda szakedzői szakára, és még ugyanebben a hónapban lehetőségem nyílt arra, hogy, mint OSC felnőtt játékos, edzői állást is kaptam az utánpótlás csapatnál. Kezdetben besegítettem az akkori serdülő edzőnek, majd 1 hónap elteltével úgy alakult, hogy az egész csapatot átvettem. Eleinte tartottam a feladattól, hiszen ez előtt még sose irányítottam egy csapatot sem. Visszaemlékezéseim szerint, kezdetben rengeteg bizonytalanság jellemezte edzősködésemet, amit a gyerekek néha észrevettek, néha nem. Úgy gondolom minden fiatal kezdő edző, átél olyan szituációkat, amikor nem tud mit kezdeni csapatával.
Meg kellett ismerni a saját játékosaimat, magatartásukat, egyéniségüket, és azt, hogy ki miként viselkedik a különböző helyzetekben, hiszen az edzői munka alapfeltétele, hogy a tréner jól ismerje játékosait.
Serdülő csapatom lévén 4-5 éves korkülönbség volt köztünk, ami kezdetben rendkívül sok kellemetlenséget okozott. Úgy érzem a kelleténél közelebb engedtem a játékosaimat magamhoz, és ez által sokszor, se a játékosok, se én nem tudtam, hogy hol a határ. Az év második felében már nagyobb rutinra tettem szert, és éreztem, hogy kézben tudom tartani csapatomat.
4 éves edzői pályafutásom során szert tettem némi tapasztalatra, hogy miként lehet a tehetséges játékosokat megtartani a sportág számára, valamint, miként lehet jó játékosokat képezni, ezért érdekes témának gondoltam, hogy az utánpótlás nevelésről írjam meg szakdolgozatomat.